Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
    de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
    mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
    De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
    Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
     e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
     bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
    az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
    meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
    kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
    egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
    hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
    majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
    ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
    ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
    ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
    s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
    és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
    s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
    ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
    ki él, segít nekem.

1935. aug.